A mű reggel felé kezdődik, amikor Antigoné húgának, Iszménének elmondja, hogy milyen szörnyű parancsot tett közzé Kreón az országban: testvérük, Polüneikész nem kaphatja meg a végtisztességet, nem temethetik el. Míg másik bátyjukat, Eteoklészt Kreón az isteni iratlan törvény szerint tisztességgel eltemettetett. Mindezt azért, mert Polüneikész az argosziak oldalán támadt a városra, hogy legyőzze fivérét.

Antigoné arra kéri Iszménét, hogy segítsen neki. És, ha kell- Kreón parancsa ellenére is- adják meg bátyjuknak a végtisztességet. Iszméné azzal egyetért, hogy a halottakat el kell földelni, de nem mer szembeszállni Kreónnal, mert fél, hogy ugyan mit is tehet két gyenge nő. Szerinte nem kéne még ezzel is tetőzni a családot ért szerencsétlenségeket (Nem elég, hogy meghalt apja, két bátyja, még Antigoné is fel akarja áldozni magát).

Antigoné ezért összeveszik tesvérével és elhatározza, hogy egyedül is, de végrehajtja, amit elképzelt. És- ha kell -vállalja tettei következményét, azaz a kínhalált.

Ekkor megérkezik a kar és elmeséli, hogy hogyan esett el Eteoklész és Polüneikész egymás keze által. Megjelenik Kreón is, aki elmondja, hogy mennyire becsüli Eteoklészt- a hőst -aki a nagy Thébáért esett el. És ezzel szemben mennyire megveti Polüneikészt, akinek szerinte még a végtisztesség sem jár ki. A vének tanácsa viszont nem ért teljes mértékben egyet a rendelkezéssel, de eszük ágába nem jutna szembe szegülni a királlyal.

A holttest őrzője ekkor belép és a közlendő hír helyett először mentegetni kezdi magát és a többi őrt. Majd elmondja, hogy valaki, vakmerő ismeretlen porral szórta be a holttestet, viszont egyik őr sem látott semmit. A karnak az a véleménye, hogy ez csakis az istenek műve lehetett, így is jelezvén, hogy halandó nem változtathatja meg az isteni törvényeket. Kreónt nem lehet megygőzni. Ha visszavonná a parancsát, akkor gyengének tűntetné fel saját magát, ő pedig ahhoz túlságosan is félti a hatalmát. Úgy gondolja, hogy valamelyik politikai ellenfele lehetett az, aki ezt tette. Az őrt ekkor elküldi megparancsolván neki, hogy derítse ki, hogy ki volt a tettes. Ugyanis csak így kerülheti el Kreón haragját, és az ezzel együtt járó rettenetes büntetést.

A kar most Kreónt bíztatván az emberi nagyságról beszél. Majd megérkezik újra az őr, de most már bevezeti Antigonét is. A vének csodálkozva nézik, hogy tényleg Antigoné tette-e. Az őr elmeséli, hogy a holttestnél fogták el, amikor éppen új port szórt volna rá. Antigoné egy pillanatig sem tagadta tettét, sőt büszkén vállalta.

Kreón is vádolja Antigonét, hogy hogy merészelhetett szembeszegülni az ő, a király parancsával. Antigoné válaszul csak azt mondja neki, hogy soha nem lesz olyan hatalmas, mint az istenek és ezért soha nem is hozhat olyan törvényeket, amelyek ütköznének az istenek szent és iratlan törvényeivel. Kreón ismét féltve érzi hatalmát, ha nem bünteti meg Antigonét, aki viszont vállalja tettét és kéri a büntetést. A király elképzelhetetlennek tarja, hogy Iszméné és Antigoné ne játszott volna össze, ezért a másik lányt is meg akarja büntetni. Antigoné elmondja, hogy nem ő az egyetlen, aki esztelennek tartja ezt a rendeletet, csak mások nem mernek szembe szállni a királyukkal, és hogy az ő szívében- akárcsak az alvilágban -a két fivér egyenlő.

Kreónt viszont nem hatják meg Antigoné érvelései és Iszménével együtt börtönbe záratja őket. Annak ellenére, hogy Antigoné Haimónnak, a fiának jegyese, mind a két nővér halára ítéltetett.

A kar a Labdakidákat sújtó átokról szól.

Mikor Haimón értesült apja ítéletéről, mely menyasszonyát sújtja lázongás helyett észérvekkel próbálja meggyőzni apját saját igazáról. Ez egyrészt megnyugtatja Kreónt, mivel félt fia hargjától, másrészt viszont nem hajlandó változtatni a döntésén, mivel akkor ismét csorba esne a tekintélyén és saját meggyőződése ellen cselekedne, miszeritn családtagjaira is olyan szigorral kell lesújtania hargjának, mint bárki másra.

A közvélemény egyértelműen Antigoné mellett áll, és nagyra becsülik cselekedetét. Haimón az egyetlen, aki ezt el meri mondani apjának. Arra inti Kreónt, hogy ne higgye, hogy csak ő hozhat józan és helyes ítéleteket, ideje lenne meghallgatnia másokat is. Ez a más most éppen saját fia, aki arra is kéri, hogy ne azt nézze, hogy mennyivel fiatalabb és éretlenebb nála, hanem igen is fontolja meg, amit mások mondanak neki és mérlegelje a dolgokat. Kreón viszont hajthatatlan, fiát nem tartja még elég érettenek az ítélkezésre, és úgy gondolja, hogy ő csak menyasszonya érdekeit védi és pont ő az, aki nem gondolkodik józanul. Haimón elszalad és ezt mondja apjának: „ Ha rá halál vár: más is a sírba száll vele.”

Hirtelen elővezetik Antigonét, aki bár már rég szembenézett sorsával, most mégis szeretne még élni. Kreón elrendeli, hogy csak az életéhez feltétlenül szükséges ételmennyiséget kapja meg a sziklabörtönben. A vének próbálják enyhíteni Antigoné fájdalmát azzal, hogy igaz ügyért fog meghalni, az istenek törvényét teljesítette be. A fiatal lány ennek ellenére nagyon is ragaszkodik az életéhez. Elhurcolják. Iszméné viszont- a kar tanácsára -szabadon bocsáttatik.

Theiresziász, a híres vak jövendőmondó jelet kap az égiektől. Egy fiú Kreón elé vezeti. Javalsolja Kreónnak, hogy még most igyekezzen helyrehozni a hibáit és ne még többet egymásra halmozni. Valamint elmondja neki, hogy a nagy vész csakis azért van, mert nem törvényszerű, hogy Oidipusz király egyik fiú utódját a hollók marcangolják szét. A király még mindig hajthatatlannak bizonyul, nem akarja belátni saját tévedésének súlyosságát, és Teiresziászban is csak fizetett politikai ellenséget lát. A jövendőmondó ennek ellenére folytatja a jóslatot: Egy napnak sem kell eltelnie ahhoz, hogy Polüneiklész tisztességtelen haláláért egy másik thébai polgár halála legyen az áldozat. Ez hát az égiek büntetése, amiért Kreón velük szállt szembe, és a holtak felett is ítélkezni kívánt. S majd az alvilági és égi istenek saját bűnét visszafordítják rá.

Kreón végre megérti, hogy nem szállhat szembe ilyen erőkkel és ő maga siet, hogy jóvá tegye hatalmas bűnét. De már késő: Érkezik a hírmondó és közli, hogy fia, Haimón öngyilkos lett. A jóslat tehát ismét beteljesedett. Ekkor megérkezik Haimón anyja is, aki kérdi férjét, hogy hogyan történt az eset.

Kreón és szolgája legelőször is, hogy  jóvá tegyék a bűnt, eltemettetik Polüneikész maradványait. Majd a sziklasírhoz sietnek, hogy kiszabadítsák Antigonét. Ekkör szörnyű kiáltást hallanak. Kreón király csodálkozik, de felismeri fia hangját. Ahogy a helyszínre érnek a sziklabörtön belsejében meglátják a holtan összerogyó Antigonét, aki övével megölte magát, valamint Haimónt, aki még utoljára átöleli a lányt. Kreón kétségbeesetten rohan oda fiához, akit egy ideig még tud kérlelni,de Haimón tekintetéből sugárzik a düh és az elkeseredetség. Majd kardot ránt és szíven szúrja magát. Eurükleia szóhoz sem jut és elrohan.

Kreón megérkezik fia holttestével kezében, és szürnyű lelkifurdalás gyötri. A rossz híreket még tetézve egy szolga hírt hoz Eurükleia halálhírével, aki az utolsó pillanataiban férjét okolta Antigoné és Haimón halála miatt. Kreón nem találhatja meg már soha lelki nyugalmát. Nincs kire támaszkodnia. Bár a hatalmát megtarthatta, egész családja kihalt.

A mű végteztével a vének kara összefoglalja a mű tanulságát:

Ítéletet csak józanul hozzunk meg, az örök isteni törvényeket soha meg nem szegve,

mert saját vétkünk visszaüt, s majd csak a vénség érlel minket bölccsé.